Januári hírek

1. A vízkereszt utáni hétfőn a 2013-as évi házszentelés szentelményét együtt végeztük óvodánkban a gyermekekkel. Felkerült az ajtókeretre a 20+C+M+B+13 jelzés. Christus mansionem benedicat (Krisztus áldja meg ezt a hajlékot.)

2. Tizenhárom család kért házszentelést, többnyire a mi óvodásaink szülei és nagyszülei. A házszenteléssel Isten különleges áldását kérjük a családra és otthonára. „Költözzenek ide a békesség angyalai, hárítsanak el minden félelmet, bajt, háborgatást azoktól, akik hittel kérik segítségül Isten kegyelmét. Legyen itt tartós az egészség, az öröm, a derű, a szeretet.”

3. A februári óvodás szentmisék 10-én és 17-én lesznek. Evangélium: Jézus megkeresztelkedése. Otthon beszélgessünk gyermekünkkel az ő megkereszteléséről.

4. Az idei jegyeskurzus február 24-én, délután 4 órakor kezdődik a plébánián. Elsősorban azok számára, akik idén szeretnének templomi házasságot kötni a Szent Imre templomban vagy a Szent János kápolnában, illetve másutt történő házasságkötésükre itt szeretnének felkészülni. Szeretettel várjuk azokat az óvodás szülőket is, akik a házasságrendezés iránt érdeklődnek. (Eddig nem volt templomi házasságkötésük, de nincs egyházjogi akadálya annak, hogy utólag szentségi szintre emeljék házasságukat. A házastársi érzület töretlen, a teljes életközösség vágyában és képességében az idők folyamán megerősödtek. A gyermek(ek) véglegesítette szerelmüket.)

5. Még nyolcan jelentkezhetnek a július 22-28 közötti olaszországi, római zarándoklatra. Ötven férőhelyes busszal megyünk, többnyire fiatal és középkorú házaspárok.A program: Dunakeszi,Pádua (szállás), Siena, Orvieto, Róma (négy éjszakai szállás a Szent István Házban), Assisi, Pádua (szállás), Velence, Palmanova, Dunakeszi.  Tekintettel az idő rövidségére, a rendkívül gazdag látnivalóra és fizikai képességeink behatároltságára, a római programok között lesz fakultatív. (Pl. vagy Vatikáni Múzeum vagy Piazza Navóna, Pantheon, Sopra Minerva; illetve, vagy Callixtusz katakomba, vagy tengerpart és fürdés.) Mindenki bekapcsolódhat a pápai audienciába, a négy főbazilika, és több, világhírű műalkotásokkal rendelkező templom meglátogatásába, a császárkori Róma bejárásába, az esti sétára a Trevi-kúthoz és a Spanyol-lépcsőhöz, stb.

A részvételi díj: 10.000 Ft előleg, illetve további 300 euró személyenként. Az utazási költség (buszbérlés) felét a plébánia állja. A 300 euró ügyes gazdálkodással elegendő. Fedezi a szállást, a hat reggelit, a három ebédet vagy vacsorát (a többit hazaiból oldjuk meg), a római háromnapos tömegközlekedési bérletet, a belépőket, a velencei hajójegyet, az Olaszországban kötelező idegenforgalmi adót, néhány sört, kávét, fagylaltot. Ha olcsóbb (hálózsákos) szállást is elfogadunk, akkor még meg is takaríthatunk 20-30 eurót. A szállások egyébként három-négycsillagos minősítésűek.

Ha valaki meg tudja oldani erre a hétre a gyermekek elhelyezését, és ki tudja szurkolni a jelentős, ám mégis nagyon kedvezményes összeget, és lelkesedik a történelemért, meg a művészetekért, jöjjön. Be lehet kapcsolódni a lelki programokba is.

Jelentkezés január végéig a 10.000 Ft előleg befizetésével. Az eurót az indulásig kell összegyűjteni.

József atya