NYÍLT NAP és NYITOGATÓ NAP érdeklő családoknak

Kedves Érdeklődő!

Szeretettel hívjuk az alábbi nyílt programjainkra:

NYÍLT NAP

2019. március 4. hétfőn  Óvodánk iránt érdeklődő édesapáknak, édesanyáknak szervezünk egy Nyílt Napot délelőtt. Kisgyermekes, családokat, illetve gyermekvállalás előtt álló házaspárokat is szeretettel  hívunk! Erre az alkalomra kérjük, hogy a gyermekes házaspárok gyermek nélkül érkezzenek.

A délelőtt tervezett programja

  • 8. 30 – 9 óra között érkezés, az óvoda épületének, udvarának megtekintése.
  • 9 – 10 óra között csoportok életébe betekintés.
  • 10 – 11 óra között közös fórum beszélgetés a Szülői Közösséggel, az intézményvezetővel, kérdések megválaszolása, stb.

A Nyílt Napunk célja, hogy betekintést nyerjenek az érdeklődő családok ovink mindennapi életébe, majd a Szülői Közösségünk által vezetett beszélgetésen megismerjék családjaink szemén keresztül is az intézményt. A jelen lévő ovis szülők tanúságot tesznek arról, hogy az óvodai közösség hogyan segíti a családokat Krisztushoz való közelebb jutásban.

NYITOGATÓ NAP

2019. március 20. szerdán   Nyitogató Nap lesz az ovinkba jelentkező családok számára, amelyre várjuk szeretettel a leendő ovis gyermekükkel együtt az érdeklődőket.  Ez alkalommal szeretnénk bemutatni intézményünket, Pedagógiai Programunk célkitűzéseit.

A délelőtt tervezett programja:

  • 9 – 10 óra között bekapcsolódhatnak ovisaink csoportéletébe a kicsinyek szüleikkel együtt.
  • 10 – 11 óra között az intézmény vezetősége pedagógusok részvételével bemutatja az Óvodát, Pedagógiai Programját.

Ha kérdés merül fel a programokat illetően, hívhatják óvodánk központi telefonszámát az óvoda hivatali ideje alatt, 8 – 16 óra között ( 06/27 344 070) vagy írhatnak a központi emailre: szenterzsebetovidk@gmail.com