Óvodába jelentkezés

Óvodánk egyházi fenntartású katolikus óvoda. Mindebből következik, hogy felvételi eljárási rendünk különbözik az önkormányzati fenntartású intézményekétől.

Mivel nem vagyunk körzeti óvoda, így felvételi kötelezettségünk sincsen. A jelentkezések elbírálásánál az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

  1. Dunakeszi három katolikus plébániájához tartozó elkötelezett vallásos családoknak kánoni joga, hogy gyermekeik számára a katolikus nevelést kérjék, az ő jelentkezésük elsőbbséget élvez.
  2. Rajtuk kívül szeretettel fogadjuk más, történelmi egyházakhoz szorosan kötődő családok gyermekeit is.
  3. Óvodaköteles korba lépő gyermekek (2021. augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket), akiknek családjaik megfelelnek az első két pontban foglaltakkal.
  4. Még nem óvodaköteles gyermekek, de 2022. február 29-ig betöltik a 3. életévüket, és családjaik megfelelnek az első két pontban foglaltakkal.
  5. Ha az adott évben az óvodai férőhelyek száma megengedi, lehetősége adódik az óvodai felvételre azon családok gyermekeinek, akik még nem köteleződtek el az Egyház mellett, de tiszteletben tartják nevelési elveit, azokkal egyetértenek és együttműködnek.

Jelentkezéshez szükséges megújult beiratkozási lap, nyilatkozatok, ajánlások letölthetőek itt a honlapról, vagy személyesen átvehető az óvodában.

A dokumentumok leadása év közben folyamatos, de férőhelyhez kötött.

SZÁNDÉKNYILATKOZAT ÓVODAI FELVÉTELRE:

LELKIPÁSZTORI AJÁNLÁS:

CSALÁDTÁMOGATÓ NYILATKOZAT:

ÓVODAI BEIRATKOZÁSI LAP:

A jelentkezési napokon szeretnénk személyesen is megismerni a családokat, részletes tájékoztatást adni az óvodánkkal való együttműködés módjáról.

A jelentkezésre feltétlenül hozzák magukkal:

  • A gyermeket 
  • A gyermekre vonatkozó hivatalos okmányokat (születési anyakönyvi kivonat, személyi azonosító, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, TAJ-kártya, oltási kiskönyv,szakértői bizottsági véleménnyel rendelkező gyermek esetében a szakértői vélemény másolatát )
  • A szülőkre vonatkozó hivatalos okmányokat (személyi azonosító, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, nem magyar állampolgárságú szülők/gyermek tartózkodási jogcímét igazoló dokumentumokat)
  •  Kérjük, hogy édesapa és édesanya együtt vegyen részt a beszélgetésen!