Ősz az ovinkban

Óvodánk aulájában is behoztuk kicsit az őszt.
A színes, változatos gazdagságával egy igazán szép évszak, mely egyben a betakarítás időszaka is.
Több csoportba megjelentek az őszi termések, gyümölcsök, zöldségek, és nem csak szemlélődés céljából, hanem változatos tevékenyésgek során is ismerkedhettek a gyerekek ezekkel. Voltak csoportok, ahol kóstolgattak friss, és akár főtt, sült zöldségeket is, voltak akik nagy élvezettel vetették magukat bele a kukorica morzsálásba.
Az aulánkba is meg szerettük volna jeleníteni az ősz, kicsit a városi kultúránktól távolabb álló, kicsit már már idegenné váló, és feledésbe merült részét is, melyre szülőként még többen gyermekkorukból akár emlékezhetnek is, ha volt falun, vidéken élő nagyszülő.
Az itt megjelnő dekoráció mind mind a régmúltat idézi, azt a falusi életet, amikor a világ tempója még jóval lassabb volt, és az embereket a közös munka hozta össze, és formálta közösséggé.
Álljunk meg kicsit a gyermekeinkkel délutánonként az aulában, és meséljük el nekik szülőként, a gyerekkori élményeinket a látottakkal kapcsolatban, vagy ha nincs ilyen élményünk, akkor egész egyszerűen nézzük meg közösen, mi minden szépséget ad nekünk az ősz.
Nyogodtan bele lehet nyúlni a kukoricaszemes kosárba, meg lehet tapogatni a bálákat, meg lehet kicsit mozgatni a kukoricamorzsáló kerekét.
Viszont szeretnénk kérni, hogy csak szülői felügyelet mellett tartózkodjanak a gyerekek az aulában is, mint az egész óvoda területén, hogy ne történjen semmi baleset.

Köszönjük a felajánlott virágokat, és tököket a szülőknek!
A többi dekoráció beszerzését pedig Saci néninek!