Sokan telefonáltak, aggódnak, vajon felvételt nyert-e a Szent Erzsébet Óvodába a gyermekük a márciusi előregisztrációval. A válasz: Igen, mindenki felvételt nyert, aki az életkorra és az óvodaérettségre vonatkozó törvényi előírások szerint felvehető.

A KATOLIKUS INTÉZMÉNYEK ÁLTALÁNOS KÜLDETÉSNYILATKOZATA, ÉS NÉHÁNY GONDOLAT A HITRŐL

Valamennyi katolikus intézmény részt vesz az Egyház egyetemes küldetésében. Ez a küldetés – ahogy a Gaudium et spes zsinati konstitúció fogalmazza –: áthatni az Evangélium üzenetével minden korban a társadalmat, és az emberiség Jézusban helyreállt létbeli alapját és végső célját közkinccsé tenni. Nem kaphatja meg a katolikus nevet egyetlen olyan intézmény sem, amely kivonja magát ebből a küldetésből, netán a Katolikus Egyházzal eltérően értelmezi azt. A katolikus intézmények valamennyi dolgozójának részt kell vennie az Egyház küldetésében, kinek-kinek a maga adottságaival. Ez elköteleződést és egyházias érzületet jelent, vagyis állandó készséget az Egyház által érkező isteni üzenet meghallására és befogadására.

A katolikus óvodában a gyermekek nevelését végző személyek alapvető, legfőbb és nélkülözhetetlen értéke a hit. Ez nem egy tanfolyamon megszerezhető információ, nem az internetről letölthető adatbázis, nem tanulással elsajátítható készség. Olyan lelki kincs, amely közvetlenül Istentől érkezik, mégpedig Isten szabad döntése alapján. A hit az Egyházban való kiválasztottság jele. Erre az Istentől érkező kegyelmi adományra, a hitre elő tudunk készülni. Elsősorban neveléssel és önneveléssel, vagyis azoknak a lelki készségeknek a kialakításával, amelyek mintegy alkalmassá tesznek bennünket eme természetfeletti adománynak, a hitnek a fogadására. A kegyelem nem nélkülözheti a természetes alapokat. Ahhoz, hogy valaki egyházi intézményben dolgozzon – részt vállalhasson az Egyház küldtetéséből –, legalább a hit fogadására előkészülő természetes lelki adottságokkal rendelkeznie kell. Ezek a tanulékonyság, az emberszeretet, az Egyház előítélettől mentes tisztelete, az erkölcsi gyengeség felismerése – nem csupán másokban, de – önmagunkban is.

A hit csakis vertikális síkon, tehát Isten felé tud teljesen kibontakozni. A hit az a bizalom, amely az emberi lét alapját és végső célját a gondviselő Istennél biztonságban tudja. Ez adja az erejét mindazon hitnek, mely horizontális síkon mozog (hiszek magamban, hiszek a családomban, hiszek az emberekben, stb.) Ha az Istenben bízó vertikális hit nincsen meg, akkor rogyadozó lábakon áll a horizontális rendszer, értelmet beszűkítő elvakultsággá, hiszékenységgé, fontoskodássá, kétségbeesett öngyőzködéssé válhat. A horizontális rendszerben nincsen benne az, ami valójában kell az embernek. A hit eredeti, görög szava a pisztisz, alapvetően bizalmat jelent. A kereszténység ezt a szót foglalta le az egyik legfontosabb fogalma közvetítésére. A keresztény hit: bizalom Isten iránt. Őt igazmondónak, az emberiség és az egész teremtett világ gondviselő oltalmazójának tartjuk. Valljuk, hogy csak vele lehet teljes az életünk. Valljuk, hogy nélküle eltévelyedünk. Hisszük, hogy Jézusban maga a teremtő és gondviselő Isten lépett be a világunkba, általa maga az Isten nyilatkoztatta ki magát. Ezért minden katolikus intézmény legfőbb elöljárója, tanítója, világossága és életereje az Úr Jézus.

A deformált hit érvei így hangzanak. 1. Hiszek a magam módján. 2. Vallásos vagyok a magam módján. 3. Majd a gyermek eldönti, akar-e Jézus tanítványa lenni, én nem erőltetem. 4. Mindegy, hogy melyik vallást választom. Ezek a jelszavak üresek, mint oly sok jelszó. A magam módján nem hiszek, hanem áltatom maga. A hit forrása nem az önigazoló emberi psziché, hanem az a Jézus, akiben Isten kinyilatkozatta magát. (A moszlimok számára a hit forrása a Korán, a buddhistáknak Buddha, a zsidóknak a Tóra. Ők sem értik azt a mondatot, hogy hiszek a magam módján.) A vallás alapvetően közösségi aspektust hordoz. Aki a maga módján vallásos, az nem érti a vallás szót. A zsidók, a moszlimok, a hinduk azt vallják, hogy a gyermek első én- és öntudat ébredése idején késlekedés nélkül közöljük vele, mit jelent embernek, Isten csodálatos teremtményének lenni. Az érzelmi kondíciók kialakulásának – a helyes én- és öntudatalapozásnak – időszaka az első hat év. Amikor sok keresztény azt mondja: „Hej, ráérünk arra még”, akkor azt is tudnia kell, hogy gyermekét ráterelte arra az útra, ahol az erkölcsi nihil, a tudatmódosítók, az ön- és társpusztítás labirintusa van. A „mindegy, hogy melyik vallást választom” önáltató mondat a gyökértelenség jele és eszköze. Az az én vallásom, ami nagyszüleimé és dédszüleimé volt. Az emberi lélek egészségesen az ősöktől étvett és tovább fejlesztett, letisztult értékkészletből tud táplálkozni. E nélkül szétesik, és manipulálható rabszolgává válik.