2011. évben történtek

Ádventi események – 2011. november 27.

November 27-én lesz az idei első adventi vasárnap. Advent során minden hétfőn 9 órakor az óvoda aulájában ünnepélyes adventi gyertyagyújtás lesz. Erre a tíz percre szívesen látjuk a szülőket is.

Decemberben egyetlen összevont ovis szentmise lesz, mégpedig december 4-én, vasárnap délután 4 órakor. A szentmise végére megérkezik a Mikulás is.

December 23-án este 7 órakor a Szent Imre templomban ismét előadja a Kaláka együttes a Szabad-e ide bejönni Betlehemmel? c. műsorát. Természetesen ingyenes mindenki számára a részvétel. Szeretettel várjuk óvodásainkat.

Idén december 30-án, pénteken van Szent Család vasárnapja. Ezért a Szent Imre templomban január 1-jén, vasárnap, a 9 óra szentmise keretében lesz a hagyományos családok megáldása, és a Családok évének ünnepélyes lezárása. Erre is szeretettel invitáljuk óvodásainkat.

A januári szülői fórumok időpontja: január 12. és január 26. (E csütörtököket követő vasárnapokon lesznek a januári ovis szentmisék.)

Visszatekintés, parkosítási munka az óvodánál – 2011. június 12.

Köszönet az óvoda takarítóinak, díszítőinek, és a felszentelési ünnepség előkészítésében, lebonyolításában résztvevőknek. Június 18-án, július 2-án és július 9-én ismét közmunka lesz az óvodánál, a kertépítést, parkosítást végezzük. Szeretettel várjuk a régi és új segítőket.

A Szent Erzsébet Katolikus Óvoda épületének felszentelése – 2011. május 29.

Az óvoda épületének felszentelését június 5-én, vasárnap 18 órakor a városi elöljáróság jelenlétében végzi Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, az óvoda fenntartója és legfőbb felügyelője. Az ünnepségre szeretettel várjuk mindazokat, akik segítették, szívükön viselték az intézmény létrejöttét. Az adományozók nevét tartalmazó „aranykönyvet” 2011. november 19-én, Szent Erzsébet ünnepén fogjuk elhelyezni az óvoda aulájának újonnan kialakított díszhelyén. (Este műsoros jótékonysági vacsora is lesz.) A június 5-ei szentelés intenzív előkészítést igényel. Június 2-án, csütörtökön lesz a végeleges, gépi tereprendezés. Ezen a napon nagy segítséget jelent mindenki, aki lapáttal gereblyével finomítja a terepet. Június 4-én, szombaton pedig egész nap parkosítunk, bútorokat takarítunk és a helységeket berendezzük. Elkél minden ügyes asszonyi kéz és ötlet.

Jótékonysági rendezvény a Dunakeszin épülő Szent Péter és Szent Pál görög katolikus templom javára. – 2011. május 1.

Május 7-én, szombat este 6 órakor a Radnóti Miklós Gimnázium aulájában neves előadóművészek közreműködésével jótékonysági zenei és irodalmi est lesz az épülő görög katolikus templom javára. A Belépőjegy 2.000 Ft-ért a helyszínen vásárolható.

Közösségi munka az óvodánál. – 2011. április 6.
Szombaton mintegy húsz család tevékenykedett az óvodakertben. Tereprendezés és növényültetés volt a feladat. Köszönet mindenkinek a részvételért. A húsvét előtti két szombaton, 9-én és 16-án is dolgozunk az óvodakertben, 9 órától 12 óráig.

Közmunka az óvodánál. – 2011. március 20.
A jó idő beálltával folytatódnak a belső munkák. Április 2-án lesz az idei első közösségi munka az óvoda kertjében.