Az óvodában esti imát tanultak a gyermekek. Szeretnénk, ha ez az ima valóban esti imává lenne a kisgyermekek életében. Szeretnénk, ha édesanya vagy nagymama jelenlétében tudná minden este a nyugovóra térés előtt a szép szöveget a Jóistennek elmondani. Az ima jól megválasztott szövege nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a Jóisten felé a megfelelő közlési formát megtaláljuk. Az ima a belső őszinteség, az önelfogadás és az életöröm eszköze is egyben. Jézustól tudjuk, hogy a sikeres emberi élethez nélkülözhetetlen a helyes istenkép és a felebaráti szeretet. A jó életminőséghez inkább hozzátartozik a lelki egészség, mint a testi. Ha hálás teremtményként viszonyulunk a Jóistenhez, és ráhagyatkozó bizalommal éljük az életet – amit tőle kaptunk – akkor a legtermészetesebb módon pozitív az életszemléletünk. A legtöbb ember nehézsége Istennel szemben a kisgyermekkorban kialakított hamis istenképből eredeztethető. Sőt, sokszor a nem hatékony életvezetési gyakorlat is ide vezethető vissza. Ha valakit megterheltek a szigorú, ellenőrizgető, büntetgető isten képével, akkor gyorsan kivonja magát az ellenőrzése alól, viszont mindenkivel szemben deprimálóan kritikus lesz, a lojális, alkotó együttműködés helyett. A házasságban ez a leggyakoribb válóokban, a kibírhatatlan nyaggatásban fog testet ölteni. Mindezek előrebocsátásával gondolkodjunk együtt az imáról.

Különféle meghatározások vannak:

Az ima a létező lélegzése a LÉT-ből.
Az ima a lélek lélegzetvétele.
Az ima az istenkapcsolat erősödésének, az ember önmagára találásának nélkülözhetetlen útja.
Az ima kommunikáció Istennel és létem legbenső valóságával.
Az ima Istennel való beszélgetés, miközben önmagammal is barátságba kerülök.
Az ima a legfőbb feszültségoldó gyógymód.
Az ima a belső világosságra és békére elvezető út.

A kisgyermek az ima segítségével a lehető legpozitívabb módon indítja az életét. A legtermészetesebb módon belép (benne marad!) a lét igazságába, a Teremtő-teremtmény relációba. Az IGAZSÁG-ból táplálkozó ember lesz. A Teremtő-teremtmény reláció megóv két véglettől, az istenként tetszelgő, túlzott önértékeléstől, valamint az összeomlás veszélyét hordozó kóros önérték-vesztéstől. A nem imádkozó kisgyermek számára a legfőbb kapcsolatrendszer szünetel. Hosszú távon ezt nem lehet károsodás nélkül megúszni. A világ egyetlen kultúrájában sem merték és merik a gyermekeket imádság nélkül nevelni. Benedek pápa a katolikus nevelés lényegét abban látja, hogy az ember valamennyi dimenzióját (test, lélek, értelem, akarat) hatékonnyá teszi. Ő mondja: lelki édesanyánktól, az Egyháztól tanuljunk meg imádkozni. Az imádság együttlélegzés az Egyházzal, amelyet Jézus tulajdon Lelkével éltet.

Hogyan segítsük a kisgyermek imaéletének kibontakozását?

1. Ne tanítsunk túl sok imát. Inkább gondosan válogassuk meg azokat. Látunk felnőtteket, akik olyan buzgalommal gyűjtögetik az imákat, mint más eső után a gombát. Ez a belső nyugtalanság, és a kellő megállapodás hiányának jele.

2. Az ima legfontosabb ideje este, az elalvás előtt van. Ilyenkor a gyermek igényli, hogy valakivel közösségben legyen. A jó elalváshoz a léleknek ki kell simulnia. Kevés, ha csupán eltompul a lélek. (Olykor vallás nélkül nevelt kamaszok is rátalálnak az imára, mert „olyan jó, nem egyedül lenni”, mondják.)

3. Az imádság sohase legyen lélektelen rutin. Inkább néha maradjon el, mintsem érzelem nélküli tompaságba jusson. Az imaéletben is mindig meg kell újulni.

4. Az imádságban mindig, minden este legyen megjelölve egy örömteli aznapi esemény, amiért hálát adunk a Jóistennek. (Alkalmanként, a hat-hétéveseknél lehet megemlíteni valamit, amiért bocsánatot kérünk.)

5. Gyakran jelöljünk meg valakit, akiért egy-egy imával közbenjárunk a Jóistennél.

(összeállította: József atya)