A Jóisten egy nap így tűnödött: nézzük csak, milyen is legyen majd ez a kisfiú. Legyen nagyon kedves és kellemes hangú, beszédben és éneklésben is – hadd tudjon mindenkit elvarázsolni. Igen…. az éneklésben főleg! Talentumként adok neki nagyon szép hangot, tudom, hogy nagy dolgokat fog ezzel véghezvinni. … Sok embert fog boldoggá tenni, ha éneklésbe vagy zenélésbe kezd. Sok embert, köztük sok-sok gyermeket. … Aztán adok neki két erős kezet, hogy többféle hangszert is meg tudjon szólaltani. Kell majd az erő a nagyobb hangszerekhez is. Igen, igen, jó lesz ez így …. az is mennyi embernek fog szép perceket szerezni, amikor majd őt hallgatják. … Adok neki kedvességet és nagy szívet, hogy ha másokhoz beszél, énekel vagy zenél, akkor mindenki érezhesse azt, hogy milyen kedves, és nemcsak a szája, a szíve is mosolyog. A kedvességével majd jó barátokat és zenésztársakat fog szerezni magának, akikkel nagyszerű dalokat tudnak írni. Igen, látom, hogy ez a talentum is fontos lesz az életében. … Még mit is? – tűnödött tovább a Jóisten. Igen, adok neki örömet, hogy ha verseket olvas, már a szívében és a lelkében tudja elgondolni, vajon hogyan lehet megzenésíteni azokat. Mindenképp legyen nagyon mosolygós, mert a gyerekek azt látni és érezni fogják.…. Legyen a kedvenc évszaka az ősz, akkor sokat fog a természetben járni-kelni a lehulló levelek között, és sokat tud ezekről énekelni. De inkább legyen a kedvenc évszaka a tél…. már látom, ahogy Betlehemes énekeket énekel. Vagy inkább a tavasz? Ahogy ébred a természet és tele lesz a kert madarakkal? Hát nem is tudom, az lesz a legjobb, ha minden évszakot szeretni fog, és ezekről mind-mind csodaszép dalokat fog írni. … Tudom már! – folytatta a Mennyei Atya. Szeresse az állatokat is! Lássa meg a legkisebb bogarakat, csigákat és pókokat is, meg persze a legnagyobb vadállatokat se feledje, és írjon ezekről is dalokat. A növények is legyenek a barátai – de jó, hogy ez is eszembe jutott! De mindenek előtt, nagyon szeresse a gyerekeket! Igen, ez a legfontosabb….Nos, ez így pont jó lesz. Ilyen sok talentumot gondoltam én ennek a kisfiúnak. De várjunk csak, még neve sincs. Hmm… Talán hívhatják majd Vilmosnak.
És akkor látta, hogy mindez jó, amit alkotott.
Itt van hát nekünk Vilmos bácsi, aki a szülei után a Gryllus nevet kapta. És mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy személyesen is eljött hozzánk. Illetve nem is hozzánk az óvodába, hanem egy olyan helyen találkozhattunk vele, ami a mi, Szent Erzsébet ovisok szívében, de Vilmos bácsi szívében is előkelő helyen van: a templomban. Régebben a zenekarával sokszor jött már Betlehemes műsorával a Szent Imre templomba, de az utóbbi időben nem találkoztunk vele. Amikor utoljára itt járt, talán a kis ovisaink még meg sem születtek. De Vilmos bácsi azóta is, szüntelenül, örömmel a szívében jön-megy kicsik és nagyok közé szerte az országban, hogy elvigye azt, amit talentumként kapott a Jóistentől.
Azon a szép reggelen átsétáltunk a templomba, aki csak tehette, ott volt személyesen. A betegek és otthon levők pedig élő adásban nézhették a műsort, hogy ők is részesei lehessenek az ajándéknak. Sok dalt ismertünk, amit Vilmos bácsi énekelt, bár a hatalmas repertoárjából csak egy kis részletet kaphattunk abban az egy órában. Óvónéni szemmel tökéletesen felépített, gyermekközpontú és gyermekbarát műsort láttunk, ami végig fenntartotta a figyelmet és lelkesedést. De nem is csak láttunk, hanem igazi résztvevői lehettünk. Vilmos bácsi megtanította, elmesélte, eljátszotta, megszólaltatta hangszeren az őszi erdőhöz köthető dalait, szívünkhöz közel hozta az állatokat, a faleveleket, az őszi hangulatot. Nem csak nézők voltunk, hanem aktív résztvevői, együtt etettünk pókokat, figyeltünk csigákat, szedtünk almát. Akik most hallották először, azok kíváncsi szemmel nézték, de a nagyobb gyerekek már vele együtt énekeltek. És igazán éreztük azt, hogy a mi szívünk is mosolyog közben.
Az oviba menet még talákoztunk vele, a templom előtti padon üldögélt. Elmeséltük neki, hogy a Menta csoportban minden nap az ő Mókus, mókus énekére pakoljuk el a játékokat. Aztán kedvesen elköszönve visszatértünk az óvodába. Hálát adtunk érte, hogy ilyen szülinapi ajándékban lehetett része az óvodánknak. Azóta is szívesen hallgatjuk Vilmos bácsi zenéjét, ha meghalljuk, már tudjuk, hogy egy jó barátunk énekel nekünk. És még a pakolás is könnyebben megy 🙂
