2020/2021. nevelési év felvételi eljárási rendje

honlap

Óvodánk egyházi fenntartású katolikus óvoda. Mindebből következik, hogy felvételi eljárási rendünk különbözik az önkormányzati fenntartású intézményekétől.

Mivel nem vagyunk körzeti óvoda, így felvételi kötelezettségünk sincsen. A jelentkezések elbírálásánál az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

 

  1. Dunakeszi három katolikus plébániájához tartozó elkötelezett vallásos családoknak kánoni joga, hogy gyermekeik számára a katolikus nevelést kérjék, az ő jelentkezésük elsőbbséget élvez.
  2. Rajtuk kívül szeretettel fogadjuk más, történelmi egyházakhoz szorosan kötődő családok gyermekeit is.
  3. Óvodaköteles korba lépő gyermekek (2020. augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket), akiknek családjaik megfelelnek az első két pontban foglaltakkal.
  4. Még nem óvodaköteles gyermekek, de 2021. február 29-ig betöltik a 3. életévüket, és családjaik megfelelnek az első két pontban foglaltakkal.
  5. Ha az adott évben az óvodai férőhelyek száma megengedi, lehetősége adódik az óvodai felvételre azon családok gyermekeinek, akik még nem köteleződtek el az Egyház mellett, de tiszteletben tartják nevelési elveit, azokkal egyetértenek és együttműködnek.

 Minden esetben szükséges egyházi (plébánosi/lelkészi) ajánlás,

melyet a jelentkezési lappal együtt kérünk leadni

legkésőbb 2020. március 23. hétfőig.

A jelentkezési lapnak egy kötelező melléklete van, a lelkipásztori ajánlás. Ezen kívül tartalmaz két mellékletet (Testvérgyermek jelentkezéséhez; Családtámogató Nyilatkozat), melyek kitöltése választható, a család jobb megismerését segíti.

Az óvodai nevelés 3 éves kortól kötelező!

  • A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC tv. rendelkezése értelmében a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától, vagyis szeptember 1-től kezdődően legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni. Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2017. augusztus 31-ig születtek.
  • A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre, jogszabály alapján kötelezett gyermekét, köteles beíratni az e közleményben meghatározott időpontban.

Döntés közlése, jogorvoslat szabálya:

  • Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapját, amelye legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanap
  • Az óvoda döntése ellen a szülő – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutástól számított 15 napon belül – a gyermek érdekében eljárást indíthat. Ebben az esetben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést.

Felmentés az óvodába járási kötelezettség alól:

A Kormány 275/2019 . (XI. 21.) Korm. rendelete alapján a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) IV/A. Fejezete a következő 38/B. §-sal egészül ki:  „38/B. § Az Nkt. 8§ (2) bekezdése szerint felmentést engedélyező szerv a fővárosi és megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala.

 

 Óvodánk jelentkezési napokat szervez: VÁLTOZÁS!!!

2020. március 30. hétfőn –  délután 15-18 óra között;

március 31. kedden – délelőtt 10 -11 óra és délután 15-18 óra között;

április 1- szerdán –  délelőtt 10 -11 óra és délután 15-18 óra között.

Jelentkezési lap és mellékletei letölthetőek itt a honlapról, vagy személyesen átvehető az óvodában.

2020_lelkipasztori ajanlas

2020_családtámogató nyilatkozat

2020-2021 jelentkezesi lap

Jelentkezési időpontok felvételi beszélgetésre

A jelentkezési napokon szeretnénk személyesen is megismerni a családokat, részletes tájékoztatást adni az óvodánkkal való együttműködés módjáról.

A jelentkezésre feltétlenül hozzák magukkal:

  • A gyermeket 
  • A gyermekre vonatkozó hivatalos okmányokat (születési anyakönyvi kivonat, személyi azonosító, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, TAJ-kártya, oltási kiskönyv,szakértői bizottsági véleménnyel rendelkező gyermek esetében a szakértői vélemény másolatát )
  • A szülőkre vonatkozó hivatalos okmányokat (személyi azonosító, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, nem magyar állampolgárságú szülők/gyermek tartózkodási jogcímét igazoló dokumentumokat)
  •  Kérjük, hogy édesapa és édesanya együtt vegyen részt a beszélgetésen!

Részletes információért hívják óvodánk központi mobilszámát:

+36 30 159 3779

Szeretettel,

 Kardos – Csák Katalin, intézményvezető